NEMDOHÁNYZÓK VÉDELME: 

A dohányzás számára kijelölt helyek kivételével nem szabad dohányozni, elektronikus cigarettát vagy dohányzást imitáló elektronikus eszközt használni

  • közforgalmú intézménynek a nyilvánosság számára nyitva álló helyiségeiben,
  • közösségi közlekedési eszközön,
  • munkahelyen,
  • közterületi játszótereken, továbbá a játszóterek külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül,
  • vasúti üzemi létesítmények és a vasúti pálya tartozékainak személyforgalom számára megnyitott területein
  • megállóban, várakozóhelyen, illetve helyiségben, valamint nyílt légterű megálló, várakozóhely esetén annak külső határvonalától számított 5 méteres távolságot
  • egészségügyi szolgáltató közforgalom számára nyitva álló bejáratától számított 10 méteren belül.

 Helyi korlátozások:

  • Tilos a dohányzás:

a Nagyboldogasszony templomot övező parkosított területen,
a Dózsa Gy. téri parkban,
a Szentháromság téri parkban,
a Piroska J. téri parkban,
a temetőkben,
a közterületen működő termelői elárusító helyeken.

  • A kijelölt dohányzóhelyek kivételével tilos a dohányzás:

A Piroska J. téri piac területén,
a Körös-toroki üdülőterület homokfövenyén,
a Polgármesteri Hivatal udvarában lévő parkban.